A karácsonyi vásár idején egy közeli bevásárlóközpont mellett pillantottam meg a törpefenyőket. Régi ismerősök, hiszen szeretem a magas hegyeket. Nagy öröm, mikor a Tátrában vagy Erdélyben olyan magasra felkapaszkodom, hogy törpefenyőt láthatok. De hogyan kerülnek ezek ide, az aszfaltdzsungelbe?
„Tízezer új fát Budapestre! Zöldítjük a várost” – hirdetik immár városszerte a Főkert és a Fővárosi Önkormányzat programját a kiültetett növények támasztórúdjaira felrakott szalagok. A 2016 októberében elindult program félidejéhez érkezett, és a tízezer fa fele már el is lett ültetve. Évtizedek óta nem volt ilyen nagyságrendű fásítási program a magyar fővárosban.
Nemrég a budapesti Szerb Antal Gimnázium kertjében ültettünk 350 hagymás évelőt és öt fát. A cinkotai iskola hatalmas kertjében a sportpályák mellett fognak árnyékot szolgáltatni a fák, az elültetett több száz hagymás évelő pedig tavasszal bújik majd ki a földből, színesítve az iskola udvarát.
Pár nappal a nagy esztergomi ültetés után ismét a fővárosban ültettünk: ezúttal a XVI. kerületben tettük szebbé és élhetőbbé egy gimnázium udvarát. Míg Esztergomban 2606 növényt ültettünk el egy 16 fős csapattal, addig most úgy alakult, hogy Gadó György Pál kampányfelelős munkatársammal ketten ültettünk el összesen 355 növényt.
Emlékszel még Saint-Exupéry kis hercegére? A B-612-es kisbolygóról jött, és sokat küszködött a majomkenyérfa magvaival. Rónay György fordításában ezt olvashatjuk: „A kis herceg bolygóján pedig félelmetes magvak voltak: majomkenyérfa-magvak. A bolygó egész földjét megfertőzték. A majomkenyérfával meg úgy van, hogy ha az ember későn kap észbe, soha többé nem bír megszabadulni tőle. Egyszerűen elborítja a bolygót. Átlyuggatja a gyökereivel. Ha aztán a bolygó túl kicsi, a majomkenyérfák meg túl sokan vannak, előbb-utóbb szétrobbantják.” Szerencsére a kis herceg gondosan kigyomlálta a majomkenyérfákat, így bolygója nem került végveszélybe. „Tudok egy bolygót: lusta gazdája volt, figyelmen kívül hagyott három cserjét…”
A városi fákban az a jó, hogy mindig szem előtt vannak. Egy álmos májusi reggelen buszozom a hetessel az Erzsébet-híd felé, és feltűnik, hogy mennyi élénksárga folt van a Gellért-hegy sziklái között. Ezek bizony csörgőfák. Rikítóak, segítik, hogy az álom kiszálljon a fejemből, de a Gellért-hegy meredek oldalában nem jó helyen vannak. Ott a hazai növényzetet kellene megőriznünk. Aztán eltelik két hónap. Július közepére a virágok terméssé alakultak, de a szomszéd utcában látok egy csörgőfát, amelyen a sok-sok kis lampion között néhány kókadozó sárga virágzat megmaradt. Lefényképezem, és elhatározom, hogy átgondolom: szeretem-e a budapesti csörgőfákat.