Kik a valódi „birtokosai” közparkjainknak? Az emberek, az állatok, vagy az óriásira növő platánok? Persze ez költői kérdés – de vajon össze lehet, és össze kell-e egyeztetni a park funkcióját a színes élővilág megőrzésével? És mégis miért jó, ha sok faj választja életterének zsúfolt városaink zsebkendőnyi zöld oázisait?
A Városliget létrehozása óta eltelt közel két évszázadban a közpark területe egyre csökkent, számos „megaprojekt” harapott ki darabokat a város lakosságának kikapcsolódására szentelt parkból. Bízunk abban, hogy a folyamat megállítható, és a Liget nem zsugorodik tovább, sőt területeket kap vissza eredeti állapotának megfelelően. Vegyük sorra, korábban milyen elképesztő, irreális ötletek valósultak meg, és tanuljunk belőlük!
A Városligetet érintő első nagy területveszteség a Vác-Budapest vasútvonal keresztülvezetésével kezdődött, mely egy nagy szeletet hasított ki a parkból a 19. század közepén, ezt követte a „vigalmi negyed” kialakítása, amely a mai Vidám Park elődjének tekinthető. Ezt a nagy kiállítások korszaka követte: az országos, a millenniumi és a Hungexpo-kiállítás a XX. század elejére egyre több lebetonozott felületet és épületet jelentett a Liget életében. A két világháború között megtörtént a Hősök terének teljes leburkolása, a Regnum Marianum templom megépítése. A második világháború közvetlen pusztítása a fákat sem kímélte, ráadásul az ínséges időkben a faállomány jelentős része tüzelőanyagként végezte. Az államszocializmus idejére tehát jelentősen sérült a Városliget egysége, számos terület lebetonozásra került, több épület is megépült; ezzel is háttérbe szorítva a közparki funkciót.
A legismertebb és mai napig leglátványosabb veszteséget azonban a világháború és rendszerváltás közti időszakban szenvedte el a Liget: ekkor történt meg a Felvonulási tér kialakítása, a Sztálin-szobor felállításával. Ez szüntette meg a közpark „kapuját” jelentő Rondót, mely mára csak félkörként emlékeztet a történeti időkre. A hatalom reprezentációját jelentő betonfelület alapjaiban változtatta meg a park és a környék viszonyát, elszigetelve azt a környező utcáktól. A földalatti vonalának meghosszabbításával kettészakították a városligeti tavat, a Kacsóh Pongrác út és az M3 autópálya bevezető szakaszának megépítésével pedig jelentős autóforgalom zúdult a Ligetre, végérvényesen szegmentálva az addig egybefüggőnek tekinthető megmaradt parkot. A nyolcvanas évek elején megépült a Petőfi Csarnok, mely tovább csökkentette a zöldfelület arányát, tovább darabolta az egybefüggő lombtakarót, és újabb funkcióval terhelte a közparkot. A szocializmus alatt tehát elképesztő mértékben megváltozott a Liget arculata, funkciója és jellege.
Beszédes, hogy a Liget Projekt során ezeket a történelmi hibákat nem orvosolni kívánják, hanem épp tovább erősíteni. A PeCsa, a Hungexpo épületeinek lebontása, az Ötvenhatosok terén kialakított parkoló-betonsivatag megszüntetése hatalmas lépés lehetne a Városliget eredeti funkciójának visszaállítására, melyre az egyre sűrűbben lakott városi szövet lakóinak egyre nagyobb szüksége lenne.
Bikaviadal a Városligetben. Őrültségnek hangzik, ugye? A korabeli közvélemény nagy része pont így vélte a XX. század legelején, amikor két magyar bankár úgy döntött, torreádoroknak épít lelátót a város legnépszerűbb parkjába. Az akkori lakosság körében nagy volt az ellenállás, azonban ők makacsul kitartottak a beruházás mellett, és keresztülnyomták az elképzelésüket. Több ezer fős lelátó, korszerű technika, hatalmas turisztikai remények és gazdasági fellendülés – ez lebeghetett a hatóságok szeme előtt, amikor engedélyezték az abszurd „fejlesztést”. A megaprojekt fénye elhomályosította a lakosság véleményét, a közpark fáinak életének fontosságát, és az állatkínzás borzalmait.
A történet sok szempontból rímel a Liget Projektre is. Reméljük, végkimeneteléből tanulnak a döntéshozók, a történet ugyanis szimbolikus csattanóval szolgál: a lelátók érdektelenség hiányában foghíjasak maradtak, a világhírű külföldi torreádor lesérült, a rendőrségnek is be kellett avatkoznia, mikor egy bikát kegyelemdöféssel akartak megölni, az egyik eseményről pedig egy bika elszabadult a Városligetben. A beruházók gőgje tehát visszaütött, az ellenzők érvei beigazolódtak: papírforma szerint a józan ész kerekedett felül, mely azt mondatta a pesti lakosság többségével, őrültség a Ligetbe bikaviadalt szervezni.
Fotó: Vasárnapi Újság, 1904. május 29 / Arcanum
Azon dolgozunk, hogy a lakosság érdekeit szem előtt tartva, a budapestiek több mint 80% -a véleményének megfelelően a Városliget új épületek nélkül újuljon meg – és ez legyen az, amit a Liget történelemkönyvébe beírhatunk majd a 2010-es évek legvégéről. Nemzeti örökségünk egy fontos szelete a Városliget, melyet nemhogy tovább herdálni, hanem ápolni, sőt fejleszteni vagyunk hivatottak. A mi közparkunk védelme közérdek!