Egy kis utókarácsony, avagy a nagy krumpucfenyőrejtély
A karácsonyi vásár idején egy közeli bevásárlóközpont mellett pillantottam meg a törpefenyőket. Régi ismerősök, hiszen szeretem a magas hegyeket. Nagy öröm, mikor a Tátrában vagy Erdélyben olyan magasra felkapaszkodom, hogy törpefenyőt láthatok. De hogyan kerülnek ezek ide, az aszfaltdzsungelbe?
Mi, városi faültetők azt szoktuk mondani, hogy a településeken is gondolni kell arra, hogy a fáknak milyen az eredeti élőhelyük. Patakpartra, vizes területre nyilván fűzfát vagy égert kell ültetni; a juharok, kőrisek és hársak pedig azért bírják jól a tömör, köves, száraz városi talajokat, mert általában sziklás hegyoldalakban élnek. De akkor mi a helyzet az üvegfal mellett élő törpefenyővel? Gyorsan lefényképezem a kis fákat, aztán indulok is haza, hogy utánaolvassak.
A Pilisben vagy a Mátrában nem mindenkiben tudatosul, hogy a hegyen fölfelé kapaszkodva más-más fafajok az uralkodók: a hegy alacsonyabb részein tölgyesek, feljebb pedig szürke törzsű bükkösök. De aki a Tátrában mászik fel valamelyik csúcs felé, akkor is észreveszi, hogy változik a növényzet, ha tizenéves korában kevésbé figyelt biológiaórán. Felfelé haladva a lombos erdők után a régi karácsonyokat idéző lucfenyvesek következnek, aztán fokozatosan kisebbek lesznek a lucok, és a bozótszerű törpefenyvesek veszik át az uralmat.
Vizer István kamarai főmérnök és tudós az 1830-as években ezt így fogalmazta meg: „A Kárpátok azon osztálya, melly Tátra névvel bélyegeztetik, tövében sűrű erdőséggel fedetik; feljebb csak henye fenyő találtatik; még ezen felül pedig minden tenyészet megszűnik.”
Ugyanebben az időszakban Fényes Elek statisztikus és földrajzi író is ízes szavakkal jellemezte a törpefenyőt: „Ezen erdők felett pedig csak a henye fenyő díszlik, melly nem fel felé nő, hanem a földön terjedvén el egymásba csippeszkedik.”
Igen, mindkét régi forrás henye fenyőnek nevezi, de ezen kívül is nagyon sok neve van. Úgy látszik, hogy nemcsak magyarul, hiszen az IUCN Vörös Listájának angol nyelvű fajleírásában az szerepel, hogy a Pinus mugo-nak minden más fenyőnél több neve van. Annak ellenére, hogy a Kárpát-medence belsejében aligha adtak a fajnak népi neveket, mert csak a hegykoszorún találkozhattak vele, magyarul is sok nevét feljegyezték. Úgy látszik, hogy a magasba felkapaszkodó székely és palóc pásztorok kitettek magukért, és a kiránduló tanult emberek is megnevezték a faj jellegzetes tulajdonságait: futófenyő, görbefenyő, hasaló fenyő, krumpucfenyő, kárpáti fenyő, magyar balzsam, borostyánfenyő, kígyófenyő.
A havasi törpefenyő rendszertanilag az erdeifenyő és fekete fenyő rokona, hiszen ez a faj is tűnyalábos, kéttűs, vagyis tűleveleit kettesével vékony hüvely öleli körül.
De számunkra most izgalmasabb, hogy milyen körülmények között él. Ahol kicsit vastagabb a talaj, nyáron szép színhatás figyelhető meg. A sötétzöld törpefenyőfoltok között sárgászöld levelű áfonya nő. Ha szerencsénk van, termés is van rajta. Filmfelvételek bizonyítják, hogy az áfonya szomszédsága miatt a medvék is gyakran bóklásznak a „krumpucfenyők” között.
De a henye fenyő szálanként még följebb, sziklás talajon is megtalálható, ahol nagyon szélsőséges az időjárás. Süvít a szél, télen akár mínusz 35 fok is lehet, ugyanakkor – különösen nyáron – nagy a napi hőingás. Ezeket a körülményeket más fafajok már nem viselik el, csak a földhöz lapuló „hasaló fenyők”.
A törpefenyő tág tűrőképességű faj, vagyis jól érezné magát jobb talajon, melegebb körülmények között is, de a versenytársak (fenyők és lombos fák) onnan kiszorítják. Ez a magyarázata annak, hogy a zord, sziklás talajú hegyeken tenyészik.
A kertekben és bevásárlóközpontok melletti ágyásokban pedig azért él meg, mert onnan az emberek kikapálják a versenytársakat. Két környezeti tényezőre viszont mindenképpen szüksége van: fényre és nedvességre. Árnyékban csúnyán kiritkul, és a szárazságot is rosszul viseli. Ezek a tulajdonságok mégiscsak az eredeti élőhelyével magyarázhatók, hiszen fény és csapadék a magashegységekben bőven van.
