350 évelő és 5 iskolakerti fa ültetésével folytattuk!

Nemrég a budapesti Szerb Antal Gimnázium kertjében ültettünk 350 hagymás évelőt és öt fát. A cinkotai iskola hatalmas kertjében a sportpályák mellett fognak árnyékot szolgáltatni a fák, az elültetett több száz hagymás évelő pedig tavasszal bújik majd ki a földből, színesítve az iskola udvarát.

Pár nappal a nagy esztergomi ültetés után ismét a fővárosban ültettünk: ezúttal a XVI. kerületben tettük szebbé és élhetőbbé egy gimnázium udvarát. Míg Esztergomban 2606 növényt ültettünk el egy 16 fős csapattal, addig most úgy alakult, hogy Gadó György Pál kampányfelelős munkatársammal ketten ültettünk el összesen 355 növényt.

A tervek szerint délelőtt érkeztünk volna a faiskolából a gimnáziumba, azonban kis csapatunk nagy problémával találta magát szemben: a korábban kiválasztott növények nem fértek be a furgonba, amivel szállítani szerettük volna őket.

Tanulság: attól még, hogy egy fa törzsátmérője kisebb, az nem jelenti azt, hogy a növény alacsonyabb is lesz! Ezt mi a saját bőrünkön tanultuk meg, ugyanis utánfutó nélkül érkeztünk a kiszemelt fákért. Így aztán a helyszínen, az iskolával egyeztetve olyan értékes fákat néztünk ki, amelyek illeszkednek az iskolakert növényeihez és környezeti feltételeihez – és a furgonba is beférnek.

Már éppen indultunk volna az iskolába, mikor Kebiche Nabila, a Greenpeace Magyarország adományszervezési részlegének vezetője telefonon hívott: „Örökbe fogadtak még egy iskolakerti fát!” Még pont időben jött a hír, így végül összesen öt fával érkeztünk: két kocsányos tölggyel, két gyertyánnal és egy naspolyával – valamint 350 hagymás évelővel vegyesen, köztük tulipánnal, jázminnal és sok más színes virágot hajtó növénnyel.

Az iskola már öt ültetőgödörrel várt bennünket, így Gyurival neki is láttunk a fák ültetésének. Az egyik sportpálya két oldalán kaptak helyet a tölgyek és a gyertyánok, a naspolya pedig a kert egyik sarkában fogja majd ehető gyümölcseivel megörvendeztetni a szemfüles gimiseket.

Mire végeztünk az öt fa elültetésével, a nap már alacsonyan járt, de úgy döntöttünk, megpróbáljuk a csúszás ellenére behozni a lemaradást: nekiláttunk a hagymák ültetésének is. Nem néztünk utána, de rekordgyanús sebességgel ültettünk az iskolakertben: mire besötétedett, már az utolsó tulipánokat ültettük a kertben található Szerb Antal-szobor köré.

A fagy beköszöntött, így tavaszig nem tervezünk újabb ültetéseket, hiszen ebben az időszakban már nem maradnának meg jó eséllyel a növények.