Gingkóval zöldítettük Budapest szívét!

Aki már járt Budapesten, annak nem kell bemutatni az Erzsébet teret: nyugodtan hívhatjuk a város egyik főterének. Ez a tér az egyik legnépszerűbb találkozóhely a város szívében a fiatalok körében. Hétfőn egy újabb fával gazdagodott a tér: egy gyönyörű páfrányfenyő talált új otthonra.

A jövő zöld városa keretében országszerte összesen 3500 növényt ültetünk, évelőket, cserjéket és fákat egyaránt. Most egy „belvárosi páfrányfenyőt” ültettünk el, amit az egyik nagylelkű támogatónk fogadott örökbe.

Hogy miért döntöttünk a gingkó mellett? A páfrányfenyő egészen különleges fa. Igazi élő kövület, már a dinoszauruszok korában is itt volt bolygónkon. Az újkorban kínai kolostorok közelében találtak rá. Az európaiak is felfigyeltek különleges levélalakjára, gyönyörű, élénksárga őszi lombszíneződésére. Európában az első páfrányfenyőket 1738-ban telepítették, Amerikában az 1700-as évek végén kezdett gyorsan terjedni, a keleti part nagyvárosaiban ma is népszerű.

Ennek legfőbb oka, hogy ez az ősi fa a légszennyezést kiválóan tűri. Így olyan nagyvárosi környezeteket is lehet zöldíteni velük, ahol a hagyományos hazai fafajok nem maradnának meg. Egy páfrányfenyő ültetését támogatni igazi hosszú távú befektetés. Ha jól előkészített talajba kerül, és a koronája növekedését sem akadályozza semmi, akár több száz évig élhet.


Ha az Erzsébet téren jársz, nézd meg a páfrányfenyőt – névtáblával jelöltük –, és küldj egy szelfit a Facebook-oldalunkra! 🙂

Fotó: Katkó Blanka / Greenpeace