A fák is interneteznek!

Korunk jellemzésére gyakran idézik azt mondatot, hogy ha a fák wifi-jeleket sugároznának, bizonyára teleültetnénk velük a bolygót. Így, hogy csak oxigént, árnyékot, búvóhelyet és sok egyebet adnak, hajlamosak vagyunk megfeledkezni a fontosságukról. Pedig a fák is „interneteznek”, sőt intelligensebbek, mint azt a legtöbben gondoltuk volna.

Nem újkeletű megfigyelés, hogy egy fa – és különösen egy erdő – több, mint szervezett sejtek tömege. Egyes természeti népek körében különleges tisztelet övezte a fákat, és egy példány indokolatlan megsebzéséért vagy kipusztításáért saját vérével kellett fizetnie az elkövetőnek.

Tudományos körökben is előkerült az a feltevés, hogy a fák bizonyos értelemmel rendelkeznek. Charles Darwin a gyökerekben lévő, agyhoz hasonló sokfunkciós szervről számolt be, ezt az elméletet évszázadokkal később gyökér-agy hipotézisként tartjuk számon. A kritikáktól tartva kutatásának folytatását fiára, Francis Darwinra bízta, aki sokévnyi munka után 1906-ban egy tudományos kongresszuson jelentette be, hogy a növények intelligens élőlények.

Az intelligencia szó talán túlzásnak tűnik, de azt ma már tények és adatok bizonyítják, hogy a faegyedek kapcsolatban állnak egymással. Már a 19. században felfedezték a fák gyökereit összekötő gombafonalakat, melyet Paul Stament gombaszakértő „föld alatti internetnek” nevezett el. A gomba és gyökér közötti, úgynevezett mikorrhiza kapcsolat lehetővé teszi egymástól távol élő egyedek információ-, sőt tápanyagcseréjét is.

Suzanne Simard munkássága során a fák egymás közötti kommunikációját vizsgálta. Erről szóló előadását itt meg is tekintheted. Simard 1997-ben figyelte meg, ahogyan egy duglászfenyő és egy amerikai papírnyír a gombafonalak segítségével tápanyagot juttattak el egymásnak. Nyáron a nyír juttatott több szenet a fenyőnek, télen pedig, amikor örökzöld leveleinek köszönhetően több tápanyaghoz jutott a fenyő, viszonozta a nyírnek a nyári segítséget. Érdekes módon a kísérletbe bevont harmadik fajjal, a tujával nem alakított ki kapcsolatot a két egymással kommunikáló faj.

További kísérletek során az is kiderült, hogy nem csak szenet, hanem foszfort, nitrogént, vizet, sőt védekező jelzéseket és hormonokat is továbbítottak egymás felé a növények. Bizonyított, hogy a fák nem versenytársai egymásnak, ugyanis egész életükben segítik a rossz termőhelyi adottságok között, például árnyékban fejlődő gyengébb társaikat. Akár mi, emberek is példát vehetnénk róluk.

Az internethez hasonlóan vonalakból és csomópontokból álló gombafonal-hálózaton kirajzolódtak úgynevezett központi fák, melyeket Simard „anyafáknak” nevezett el. Mikor az anyafa köré a saját magoncai mellett más egyedek magoncait keverték, az anyafa jóval több gombafonallal kapcsolódott a saját magoncaihoz, mint a többi egyedhez. Az anyafák tehát megismerik a saját csemetéiket, és egész életük során segítik őket. A szállított tápanyagok segítségével négyszeresére növelik a magoncok túlélési esélyeit. A központi fa haldoklása esetén vészjelzéseket küld a gombafonalak segítségével a magoncainak, és a saját tápanyagait a következő generációnak juttatja el. Ez a növényvilágban azért is nagyon hasznos, mert ha megjelenik egy új fertőzés, a vészjelzések segítségével a többi növényt felkészültebben érheti a támadás, és nagyobb eséllyel sikerül átvészelniük azt.

Ilyen érdekes folyamatok játszódnak le a fák között, szemeink elől rejtve, a föld alatt. Ez még egy érv amellett, hogy városi parkjainkat és város környéki erdeinket érdemes megóvnunk, sőt gyarapítanunk.

Irodalom: Stefano Mancuso, Alessandra Viola: A ​fák titkos nyelve; A növényi intelligencia meghökkentő bizonyítékai