A majomkenyérfa

Emlékszel még Saint-Exupéry kis hercegére? A B-612-es kisbolygóról jött, és sokat küszködött a majomkenyérfa magvaival. Rónay György fordításában ezt olvashatjuk: „A kis herceg bolygóján pedig félelmetes magvak voltak: majomkenyérfa-magvak. A bolygó egész földjét megfertőzték. A majomkenyérfával meg úgy van, hogy ha az ember későn kap észbe, soha többé nem bír megszabadulni tőle. Egyszerűen elborítja a bolygót. Átlyuggatja a gyökereivel. Ha aztán a bolygó túl kicsi, a majomkenyérfák meg túl sokan vannak, előbb-utóbb szétrobbantják.” Szerencsére a kis herceg gondosan kigyomlálta a majomkenyérfákat, így bolygója nem került végveszélybe. „Tudok egy bolygót: lusta gazdája volt, figyelmen kívül hagyott három cserjét…”

A szöveg és a rajz megrázóan ábrázolja, hogy miért veszedelmesek az özönnövények, amelyeket invazív növényeknek vagy újabban inváziós növényeknek is nevezünk. Aki már a kertjében vagy természetvédelmi területen küzdött a félelmetesen terjeszkedő bálványfákkal, akácfákkal vagy orgonabokrokkal, az tudja, hogy Saint-Exupéry reálisan írta le a jelenséget. Két hiba azért van a szövegben. Először is az idézet utolsó szava: a cserje nem a kis fával rokonértelmű szó. A cserjét más szóval bokornak nevezzük és nem tud óriásira megnőni. Másrészt a majomkenyérfákra nem jellemző, hogy inváziós növények lennének. Legalábbis a mi bolygónkon.

A baobabfa Afrika fantasztikus alakú, legendás fája. Népi nevei többek között: „döglött patkány fa” (a termései olyanok, mintha a patkányok hosszú farkukon lógnának le az ágakról), majomkenyérfa (a puha, száraz termés ehető, és az elefántokon kívül a páviánok is szívesen fogyasztják), „fejre állt fa” (hiszen valóban úgy néz ki, mintha gyökereivel fölfelé állna ki a földből).

A baobab fának dallamos hangzású tudományos neve van: Adansonia digitata. Az Adansonia név Michell Adanson francia felfedezőre és botanikusra utal, aki 1749-ben egy Szenegálhoz tartozó szigeten közelről szemügyre vett egy palack alakú, csaknem 4 méter átmérőjű fát. Mindjárt történeti kutatást is végezhetett, hiszen európai tengerészek már 1444-ben és 1555-ben is bevésték nevüket ugyanennek a fának a törzsébe. Adanson afrikai tartózkodása alatt naponta kétszer baobabdzsúszt fogyasztott, és meggyőződése volt, hogy ez őrizte meg egészségét. A baobab termésének tápanyagtartalmát vizsgálatok is megerősítették: ma is találhatunk olyan amerikai honlapokat, amelyek ebből és a növény egyéb részeiből készített táplálékokat, italokat és gyógyszereket kínálnak. Ami a latin név második felét illeti, a digitata a kéz ujjaira utal, hiszen a fa összetett levelei az emberi ujjakra emlékeztetnek.

Az Adansonia, vagyis a majomkenyérfa nemzetségbe nyolc faj tartozik, de nekünk most elég, ha a leglátványosabbal foglalkozunk. A baobab tipikusan az afrikai szavannák fája. Óriási, magányos törzsei a sivatagok és a trópusi erdők között húzódó szavannából, vagyis füves pusztákból emelkednek ki. Az óriási szó nem a magasságára vonatkozik, hiszen a 20 méteres baobab már nagynak számít, míg nálunk egy tölgy vagy bükk ennél jóval magasabbra nő. A baobab átmérője viszont több mint 10 méteres lehet! A magyarországi faóriásoknak legfeljebb a körmérete közelíti meg a 10 métert, tehát az öreg baobab fák legalább 3-szor vastagabbak mint a mi leghatalmasabb lombos fáink. A legöregebb baobabfák jóval több mint ezerévesek, becslések szerint 1500 évesek is lehetnek.

A majomkenyérfa a szavanna fája, ebből az is következik, hogy elképesztő állatvilág veszi körül, lombjai alatt elefántok, oroszlánok, leopárdok pihennek. Ez a „lombjai alatt” kifejezés szó szerint csak az év rövidebb szakaszában igaz. A száraz évszakban lombját lehullatja, az év kilenc hónapjában nincsenek rajta levelek. Ha hinni lehet a leírásoknak – miért ne lehetne, csak ez is olyan meseszerűen hangzik – termetes, súlyos fehér virágai a száraz évszakban késő este nyílnak ki, és egy éjszakára maradnak kinyílva. Az édes, fűszeres illatú virágaira denevérek gyűlnek, főképpen ők porozzák be. A baobab fák jelenléte általában arra utal, hogy a közelben vízfolyás található. A fák az esős évszakban lehulló csapadékból törzsükben és ágaikban akár több száz liter vizet is képesek tárolni a száraz hónapokra. Aszály idején az elefántok a fa kérgét gyakran az agyarukkal kivájják, hogy hozzáférjenek a szivacsos törzsben lévő nedvességhez.

A majomkenyérfa ma még nem szerepel a veszélyeztetett fajok listáján, de az elsivatagosodás és a termése iránti kereslet növekedése miatt szárazabb élőhelyein valószínűleg visszaszorulóban van.