Budapest legöregebb városi fája

1789-ben nem csak a nagy francia forradalom tört ki, hanem Pesten is forradalom történt: elültették a városban az első fasort. Az addig középkori hangulatú városnak a lassú polgárosodás útjára lépve igénye támadt arra, hogy dunai korzót, sétateret hozzon létre. A fasort akácból, a korszak egyik slágernövényéből hozták létre.

Az észak-amerikai származású fa jól tűrte a szárazságot, homokon is remekül fejlődőtt. A fasor egésze mára teljesen kipusztult, azonban egyetlen hírmondója ma is ott áll a Gresham-palota előtt. Látta a Lánchíd építését, a Magyar Tudományos Akadémia keletkezését, Ferenc József magyar királlyá koronázását. Túlélt forradalmakat, világháborúkat, és a városi lét viszontagságait. A 228 éves famatuzsálem a 80-as évektől van megtámasztva, addig támberendezés nélkül állta az idők viharait. Pest-Buda modern, városi zöldfelületekben is gazdag, közparkokra és fasorokra is igényt tartó korszakának kezdetét szimbolizálja.